Judit
3 °C
6 °C

Jövőre több pénz jut a drog elleni küzdelemre

MTI
2005.11.05. 16:14

A jövő évi költségvetésben a korábbi évhez viszonyítva 25 százalékkal több forrás jut a kábítószer-probléma kezelésére - közölte Szitka Péter, az országgyűlés drogügyekkel foglalkozó eseti bizottságának MSZP-s elnöke szombaton az MTI-vel. A Fidesz kifogásolja ezt a kalkulációt.

A háromnapos költségvetési vita után a számok tudatában látható, hogy a területre jutó 1,208 milliárd forint, ha nem is teljes mértékben elegendő, de 25 százalékkal több, mint az elmúlt évi támogatás, ami megnyugtató tendencia - mondta Szitka Péter országgyűlési képviselő telefonos tájékoztatóján.

"A szocialisták kicsit másképp számolják a költségvetés számait" - reagált Zsigó Róbert az elhangzottakra. A Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek nyilatkozva hozzátette: a drogproblémával küzdő szakemberek már szembesültek azzal, hogy a jelzett összeg túlnyomó többsége működési költség.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2005-ben elnyert pályázati pénzek egy részét is a jövő évi költségvetésből kell kifizetni, akkor a helyzet tragikus, mutatott rá az ellenzéki képviselő. Miután a korábbi gyermek- ifjúsági- és sportminisztériumot megszüntették, a kábítószerügy képviselete egy szinttel lejjebb került, s érdekérvényesítő képessége erősen csökken - mondta.

"A területen dolgozó szakemberek úgy érzik, hogy nem kapnak megfelelő segítséget a kormánytól, (...)a kormány érzéketlen a problémával szemben" - tette hozzá Zsigó Róbert.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!