Újabb milliók kisgazda közeli Kht.-nak?

Magyar Hírlap
2000.12.07. 08:04
Biomassza-áramtermelés címen 15 millió forint szerepel a Hármasszeglet elnevezésű cég neve mellett a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozó Agrárinnovációs Kht. listáján. A napilap birtokába került dokumentum szerint további 3,5 millió áll egy "Mo. Keleti Három H. Szeglet fejleszt" bejegyzés mellett, valamint 4 millió a Hármashatárszeglet Kht. néven. Ezt a közhasznú társaságot négy szabolcsi község önkormányzata és négy kistérségi társulás hozta létre, és ez a társaság bonyolítja a belvízelvezetéssel kapcsolatos FVM támogatásokat, amiért a pénzhez jutó önkormányzatok a kapott összeg 1,5 százalékát utalják át a cégnek a beruházás megvalósulta után. Petróczki Ferenc nyírbátori polgármesterként a társaság tagja, ám a biomassza-programról még sohasem hallott. A társaság - amely egyébként feloszlatás előtt áll - felügyelőbizottságának tagja Balogh Gyula, az FKGP szabolcsi elnöke és Deli István nyíregyházi kisgazdaelnök is.