Árpád
-2 °C
9 °C

Országjáró toborzó körútra indulnak a Fidesz vezetői

MTI
2005.11.12. 13:11
A Fidesz vezető politikusai jövő héttől december 15-ig országjáró toborzó körútra indulnak - mondta el szombati sajtótájékoztatóján Rogán Antal, a párt kampányfőnöke, aki szerint a Fidesz százezer önkéntest vár csapatába.

"Az ország közel ötven helyszínén szeretnénk találkozni emberekkel, szeretnénk találkozni potenciális önkéntesekkel, és a választókerületi elnökök, képviselőjelöltek segítségével szeretnénk minél több embert meggyőzni arról, hogy a választási kampány kezdete után január végétől, február elejétől, a választás során legyen a segítségünkre" - mondta a politikus. Hozzátette: az önkénteseket toborzó akció célja, hogy a választási kampány kezdetére százezer ember segítse a Fidesz választási csapatának, országgyűlési képviselőjelöltjeinek és miniszterelnök-jelöltjének munkáját.

Több ismert civil is csatlakozott már a Változás 2006 csapatához, így Eperjes Károly színművész, Grosics Gyula, az aranycsapat kapusa és Kerényi Imre rendező.

Tájékoztatása szerint a nemzeti konzultáció során országszerte kétmillió emberrel kerültek kapcsolatba, az akciót lezáró rendezvényen, az összegzés napján, pedig 80 ezer ember vett részt, míg az október 23-i Műegyetem előtti megemlékezésre 145 ezren érkeztek. A múlt vasárnapi szövetségi gyűlésen 13 ezren voltak, de az élő internetes közvetítést csaknem 350 ezren nézték - ismertette a kampányfőnök.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.