Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Beiktatták hivatalába az Alkotmánybíróság új elnökét

MTI
2005.11.12. 14:22
Beiktatták hivatalába az Alkotmánybíróság új elnökét, Bihari Mihályt szombaton Esztergomban. A beiktatást az Érseki Palotában, az Aranybulla előtt tartották. A testület új vezetője elnökként mondott első szavaiban az Alkotmánybíróság hagyományaihoz való ragaszkodását emelte ki.

Az ünnepségen előzőleg Holló András, az Alkotmánybíróság távozó elnöke közölte, a testület folytatja, amit 15 éve elkezdett, őrködik a törvényességen, őrködik azon, hogy a kormány betartsa a törvényeket.

Az Alkotmánybírák ítélethirdetés közben viselik a történeti alkotmányosság e kiemelkedő jelentőségű dokumentumának pecsétmásolatát, erre tekintettel rendezték az új elnök beiktatását Esztergomban, az Aranybulla előtt - közölte korábban az Alkotmánybíróság.

A leköszönő elnök, aki először főtitkárként, majd bíróként vett részt az Alkotmánybíróság munkájában, várhatóan nem válik meg a testülettől: a tervek szerint jövő hétfőn újra alkotmánybíróvá választja titkos szavazással az Országgyűlés, Balogh Elemérrel, az ellenzék jelöltjével együtt.

Holló Andrást az alkotmányügyi bizottság korábban már támogatta, Balogh Elemér bizottsági meghallgatása hétfőn lesz. A két jelölt megválasztásával hosszú idő után ismét teljes lesz a törvény szerint tizenegy tagú testület.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.