Albin
6 °C
10 °C

Kapolyi erőművéről szavaznak Vásárosnaményban

MTI
2005.11.18. 11:01

Helyi népszavazás lesz november 27-én Vásárosnaményban, a 6.200 szavazásra jogosult választópolgár az önkormányzat új rendezési tervről nyilváníthat véleményt, amely érint egy 130 millió dolláros befektetési elképzelést is, közölte Jüttner Csaba, a szabolcs-szatmár-beregi város polgármestere pénteken az MTI-vel.

A rendezési terv alapján a település északi részén ipari területté válna egy 30-40 hektáros határrész, s ott egy gázerőmű épülne, közel 30 milliárd forint értékű beruházásként, mondta az önkormányzati vezető, aki az SZDSZ parlamenti képviselője.

Jüttner Csaba megerősítette: támogatja a tervezett, villamos és hőenergiát előállító gázerőmű építését, amely 80-100 embernek teremtene munkahelyet a súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő beregi térségben. Megerősítette azt is, hogy az úgynevezett kombinált ciklusú erőművet Kapolyi László, az MSZP parlamenti frakciótagja, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) elnökének magáncége építené.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.