Csurka helyet szorítana Kövér Lászlónak

MTI
2005.11.25. 19:06

Csurka István, a MIÉP elnöke, a MIÉP-Jobbik Harmadik Út Pártszövetség társelnöke esélyt lát arra, hogy a 176 egyéni választókerületben jelöltet állító Harmadik Út a harmadik politikai erő lesz a jövő évi országgyűlési választások után.

A politikus péntek este tartott sajtótájékoztatót Budapest XVII. kerületében, a Dózsa György Művelődési Központban, mielőtt lakossági fórum keretében bemutatták a pártszövetség helyi képviselőjelöltjét.

Csurka István elmondta: fontos fejlemény a napokban felállt német nagykoalíció, de a lengyelországi változások a legfontosabbak Európában, valóságos rendszerváltás, hogy egy radikálisan nemzeti-keresztény elkötelezettségű politikai erő szerezte meg a parlamenti többséget, illetve a miniszterelnöki és a köztársasági elnöki posztot. "Mint jó forgalmisták, várjuk a varsói gyorsot" - fogalmazott a pártelnök.

Kérdésre válaszolva Csurka István kifejtette, hogy elképzelhető mások átlépése is a Fideszből, de ez a közeljövő kérdése. "Ha Kövér László úgy gondolja, még neki is tudunk adni egy szerény helyet, de ez már humor" - mondta a pártelnök.