Ismét Gönczi Péter lett Gilvánfa polgármestere

MTI
2005.12.18. 20:05

Gönczi Péter korábbi, független polgármestert választották újra Gilvánfán, a településen tartott időközi választáson vasárnap. A győztes 98 szavazatot kapott, megelőzve szintén független vetélytársait. Palkó Lászlóra 64-en, Csonka Lászlóra 25-en, Palkó Tiborra ketten adták le voksukat. Kilenc szavazat érvénytelen volt - mondta el Kiss Mónika.

A 421 lelket számláló Gilvánfa 224 választópolgárából 198 járult az urnák elé. A polgármester mellett megválasztották a képviselő-testület tagjait is, az öt képviselői helyre tizenöt jelölt pályázott. A választásra azért volt szükség, mert Gilvánfa képviselő-testülete októberben feloszlatta önmagát. A képviselők úgy döntöttek, nem kívánnak együtt dolgozni Gönczi Péter polgármesterrel.

Magyarázatként azt hozták fel, hogy elégedetlenek a munkájával, ráadásul a falu egy hónappal azelőtt hivatalba lépett első embere nem gilvánfai, hanem a szomszédos Vajszlóról érkezett. Megvádolták továbbá azzal, hogy saját pénzéből uzsorakamatra adott kölcsönöket gilvánfai lakosoknak. Idén a vasárnapi volt a harmadik időközi választás Gilvánfán. Gönczi Péter elődje, Ignácz Csaba a nyár elején motorbalesetben elhunyt, a korábbi polgármester, Orsós János tisztsége pedig ez év elején szűnt meg, miután kiderült, hogy hivatalával összefüggő bűncselekményt követett el.