Sára, Márió
-11 °C
-1 °C

Nemzeti parknak adnák a civilek a Zengőt

MTI
2005.12.20. 11:32
A Civilek a Zengőrét mozgalom és a Greenpeace azt kezdeményezte, hogy adják át a Duna-Dráva Nemzeti Parknak a Zengő csúcs honvédelmi kezelésben lévő területeit. A zöld szervezetek képviselői kedden Budapesten találkoztak Iváncsik Imrével, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkárával.

A megbeszélés után Herbert Tamás, a Civilek a Zengőért mozgalom vezetője újságíróknak elmondta: kezdeményezésüknek az a célja, hogy "a Zengő csúcsa és környéke háborítatlanul lehessen a természeti érdekeknek a szolgálatában". Iváncsik Imre szerint "teljesen jogos ez a kérés", és meg kell vizsgálni, hogy minél rövidebb időn belül védetté nyilváníthassák ezt a területet. Hozzátette, hogy igyekeznek a legrövidebb időn belül konkrét választ adni a kezdeményezésre.

A zöld szervezetek azt is kérték a szaktárcától, hogy adjon minden részletre kiterjedő tájékoztatást a lakosságnak és a civil szervezeteknek a Zengő helyett a Tubes hegyre tervezett radarral kapcsolatban.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.