Tíz év börtön várhat Ivan Lexára

MTI
2000.12.11. 20:58
A szlovák rendőrség azzal vádol három volt titkosrendőrt - köztük Ivan Lexát, a szlovák titkosrendőrség (SIS) volt főigazgatóját -, hogy nemzetközi felforgató akciókkal kárt akartak okozni Szlovákia és vele szomszédos országok kapcsolatainak, és ellenérzéseket akartak szítani ezekben az országokban NATO és az Európai Unió iránt. Jaroslav Ivor, az ügyben eljáró fővizsgáló elmondta, hogy a szlovák titkosrendőrség arra is törekedett, hogy akadályozza a NATO és az EU keleti irányú kibővítését. "1997-ben és 1998-ban ezek a személyek 15 javaslatot készítettek elő az ilyen akciók végrehajtásával kapcsolatosan. Számba vették egyebek között a nemzetiségek közötti feszültségeket, illetve a jugoszláviai háborúban felszínre törő etnikai ellentéteket is." Ivor közölte: hivatala átadja a vádanyagot az ügyészségnek, amely ezután eldönti, hogy indít-e bűnvádi eljárást az ügyben. Ha az eljárás során elmarasztaló ítélet születik, Lexa és emberei akár tíz évi börtönbüntetésre is számíthatnak.