Miklós
-7 °C
4 °C

Jászladányi iskolaügy - elfogultságot jelentettek be a bíró ellen

MTI
2006.01.19. 12:41

Elfogultságot jelentettek be a jászladányi iskolaügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon folyó közigazgatási perben az ügyet tárgyaló bíró ellen, aki újabb időpont megjelölése nélkül, elnapolta tárgyalást. A perben a felperes azt kéri, hogy kötelezzék a jászladányi önkormányzatot a tulajdonában lévő iskolaépület megosztásának megszüntetésére, miután az helyet ad az általuk kifogásolt alapítványi iskolának.

Az elfogultsági indítványt az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) jogi képviselője tette, miután a bíróság elutasította a felperes Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatallal együtt szakértő bevonására beadott kérelmét. Furmann Imre az indítvány okaként azt is megjelölte, hogy a bíró már 2002-ben részt vett az üggyel kapcsolatos döntés meghozatalában, amikor is a keresetet elutasító határozat született.

Az alperes jászladányi önkormányzat jogi képviselője azt hangsúlyozta: a testület egy egyszerű vagyoni döntést hozott akkor, amikor a tulajdonában lévő iskolaépület egy részét 10 évre bérbe adta egy alapítványi iskolának. Ezt a döntést igyekszik a felperes közoktatási kérdéssé formálni - mondta.

Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) korábbi vizsgálata szerint Jászladányban sérti az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség követelményét az, hogy az iskolaépületet önkormányzati és alapítványi részre osztották, s utóbbiba főként a nem roma gyermekek járnak.