Kasza József: "elárulták a magyar népet"

MTI
2006.02.07. 09:52
Kasza Jószef, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke "a szerb radikálisokkal együttműködve elárulta a magyar népet", és elsősorban ez az oka az óbecsei polgármester-választás kudarcának.

A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke a Dnevnik című újvidéki napilapban megjelent keddi összeállításban mond véleményt arról, miért esett ki a vasárnapi óbecsei polgármester-választás első fordulójában pártjának jelöltje Knézi Péter, akit lekörözött az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) és a mérsékelten nacionalista Szerbiai Demokrata Párt (DSS) jelöltje. Knézinek 154 szavazat hiányzott ahhoz, hogy bekerüljön a második fordulóba.

Kasza szerint a VMSZ vélhetően hibázott azzal, hogy nem állított közös jelöltet a Demokrata Párttal és a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával, azonban ennél is nagyobb probléma a magyarok széthúzása.