Schmitt: félmillióval több fideszes, mint MSZP-s

MTI
2006.02.22. 18:52

A szocialisták 1,5 millió biztos szavazatával szemben 2 millió biztos szavazóra számíthat a Fidesz az országgyűlési választásokon, vagyis nyerésre áll a párt - jelentette ki Schmitt Pál szerdán Füzesabonyban. A jelenlegi szervezettség mellett, választókerületenként átlagosan mintegy 2 ezer szavazattal több voksra számíthatnak a Fidesz jelöltjei, mint 2002-ben, miközben 4 évvel ezelőtt átlagosan csupán 300 szavazattal kaptak ki az egyéni körzetekben - mondta a Fidesz alelnöke a párt kampányfórumát megelőző sajtótájékoztatón.

Bizakodásra ad okot az is, hogy információik szerint összességében dupla annyi kopogtatócédulát gyűjtöttek a fideszes jelöltek, mint szocialista ellenfeleik - tette hozzá. A politikus elmondta, hogy a négy évvel ezelőttihez képest a Fidesz meghatszorozta a taglétszámát, vagyis 6 ezerről 36 ezerre nőtt a párttagok száma. Ugyancsak számíthatnak a polgári körök 350 ezer tagjára, illetve immár 50 ezer önkéntes segíti a párt kampányát.