OVB: a Népszabadság nem sértette meg a választás tisztaságát

MTI
2006.03.05. 18:02
A Népszabadság nem sértette meg a választás tisztaságát, amikor február 28-i számában hirdetésként megjelentette a "A szocialisták Új Magyarország programja" elnevezésű dokumentumot - állapította meg az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnap délutáni ülésén Budapesten.

A Fidesz azért nyújtott be kifogást, mert álláspontja szerint a mellékletből nem derül ki, hogy politikai hirdetésről van szó. Az ellenzéki párt szerint sérti a választás tisztaságának alapelvét, hogy a lap nem tüntette fel, politikai hirdetést közöl.

Az OVB egyhangúan hozott határozatában elutasította a kifogást, mert álláspontja szerint a melléklet tipográfiájában és oldalszámozásában is elkülönült az újságtól.

A vitában többen utaltak arra, hogy a médiahirdetésekre vonatkozó jogszabályok csak az elektronikus sajtóra kötelezőek, az írottra nem, így utóbbiaknak nem is kellene feltüntetniük, ha politikai hirdetést tesznek közzé.

Az OVB több tagja ugyanakkor kifejtette, a Választási eljárásról szóló törvény értelmében, az esélyegyenlőség és a jóhiszemű joggyakorlás alapelvei szerint az írott sajtóban akkor is feltüntethető, hogy politikai hirdetésről van szó, ha hiányzik a "tételes szabályozás".