Orbán távolmaradásait kéri számon Lendvai

MTI
2006.03.16. 13:30

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ebben a parlamenti ciklusban távolléte miatt nem szavazott meg számos fontos jogszabályt, amelyek nélkül ma rosszabb lenne az élet Magyarországon, mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Az elmúlt négy évben több mint 16 ezerszer lehetett szavazni az Országgyűlésben, de Orbán Viktor nem érezte szükségét, hogy állást foglaljon többek között a 13. havi nyugdíjról, az ötéves adócsökkentési, illetve a nyugdíjkorrekciós programról, az általános forgalmi adó felső kulcsának öt százalékos csökkentéséről, a családtámogatási rendszer átalakításáról, a határon túli magyarok kedvezményes állampolgárságáról.

Lendvai Ildikó szerint így már érthető a Fidesz elnökének korábbi kijelentése, hiszen "aki a köztársaságot levethető ruhának tekinti, annak a parlamentarizmus (...) csak a ruhán fityegő gomb, ami bizony igen könnyen leszakadhat, és a Fidesz pártelnökének esetében bizony néhányszor le is szakadt".

A Fidesz sajtóosztálya reakciójában azt emelte ki, hogy Gyurcsány, kormánya hivatalba lépése óta a parlament elé terjesztett 6036 indítvány egyikéről sem szavazott. Arra, hogy Gyurcsány nem tagja a parlamentnek, így nem is szavazhatott, a Fidesz azt reagálta, szándékosan válaszolták, amit válaszoltak, ezzel is Lendvai felvetésének komolyságát akarták jelezni.