Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A két nagy párt az összes választópolgár adatait megvette

MTI
2006.03.22. 17:20

A két legnagyobb parlamenti párt az összes választópolgár név- és lakcímadatát megvásárolta, ez több mint nyolcmillió főt jelent - közölte a központi nyilvántartó hivatal egyik, neve mellőzését kérő munkatársa az MTI érdeklődésére szerdán.

A Szabad Demokraták Szövetsége csak az első választók adatait kérte ki, ők összesen mintegy 450 ezren vannak most, az MDF részéről pedig eddig két képviselő vette meg saját választókörzetének adatait, ami nagyságrendileg mintegy 50-50 ezer főt jelent.

A pártok általában a legolcsóbb, elektronikus formában vásárolták meg az adatokat, ennek ára egyenként 3,30 forint. Mint mondta, az adatokat a meghatározott időintervallumon belül többször is fel lehet használni.

A választási eljárási törvény értelmében az adatokat március 21-étől lehet megvenni, és kizárólag a választási kampány céljára használhatók fel. Az adatokat a szavazás napján meg kell semmisíteni, további használatuk jogosulatlan adatkezelésnek minősül.