Miklós
-7 °C
2 °C

Medgyessy a sárospataki kötetekről is tárgyalt Moszkvában

MTI
2006.03.24. 14:24

Főleg az energiaipari és közlekedési hosszú távú magyar-orosz együttműködési tervek megvalósítási módozatairól, de emellett az esetleg még fellelhető sárospataki kötetek hazakerüléséről is tárgyalt Medgyessy Péter Magyarország utazó nagykövete Moszkvában.

A volt miniszterelnök pénteken, moszkvai látogatása zárónapján magyar tudósítóknak elmondta: olyan orosz tisztségviselőkkel is találkozott, akiknek ráhatásuk van arra, hogy az esetleg még Oroszországban maradt sárospataki kötetek is hazakerülhessenek. Ez belefér a duma által elfogadott törvénybe. Magyar szakértők szerint tíz kötetről, köztük egy ősnyomtatványról van szó.

Medgyessy, aki hangsúlyozta a folyamatos kapcsolattartás fontosságát a magas szintű találkozók között, megbeszélést folytatott Igor Levityin közlekedési és Leonyid Rejman informatikai miniszterrel (aki egyben az orosz-magyar gazdasági együttműködési vegyes bizottság társelnöke), valamint Arkagyij Volszkijjal, a nagyvállalkozó szövetség tiszteletbeli elnökével és Szergej Sztyepasin számvevőszéki elnökkel is.