Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Az LB szerint is kampánycsendet sértett Mikola

MTI
2006.04.04. 17:49

A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az OVB döntését, miszerint Mikola István kampánycsendet sértett - közölte kedden a testület az MTI-vel. Az Országos Választási Bizottság (OVB) március 31-i ülésén hozott határozata szerint Mikola István, a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje megsértette a kampánycsendet, valamint a rendeltetésszerű és jóhiszemű joggyakorlás választási eljárási alapelvét, amikor a szentendrei időközi polgármester-választás miatt elrendelt kampánycsend idején egy élő televíziós adásban idézte fel egy MSZP-aktivistával történt beszélgetését.

A benyújtott kifogás szerint Mikola István március 19-én, a Fidesz kongresszusán - amelyről a Hír Tv élő adásában tudósított - azt mondta: "Ma reggel, amikor elindultam Szentendréről, ahol választások vannak (...) egy MSZP-s (...) aktivistával keveredtem vitába. (...) És azt mondta nekem egy ilyen indulatos kiszólásával, hogy majd meglátjátok, hogy lesz itt megapolisz, biopolisz, technopolisz. S megkérdeztem, hogy nekropolisz is lesz? Nekropolisz is lesz, az is lesz.

Hát, így néznek ki valahol azok a választási ígéretek, amelyekkel a következő időkben meg kell majd birkóznunk, amelyekkel szemben hiteles ígéretekkel, elhitetvén az emberekkel, hogy mindazt, amit a programban megfogalmaztunk, meg tudjuk csinálni."