Kövér: ha marad a kormány, cselédek lehetünk a saját hazánkban

MTI
2006.04.04. 22:50

Akik nem akarják, hogy "idegenek, zsellérek" legyenek saját hazájukban, azok szavazzanak a Fideszre - szólította fel hallgatóságát Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke kedden Fertődön tartott kampányfórumán. "Ha nem akarják, hogy cselédek, legjobb esetben alvállalkozók legyenek, mások érdekei szerint működő intézmények között a saját hazánkban (...), akkor mondjanak igent a Magyar Polgári Szövetség programjára, listájára, képviselőire" - biztatta közönségét. Szerinte a következő generációk jövője függ ettől a választástól.

Kormányra kerülése esetén a Fidesz gazdasági és erkölcsi értelemben is vissza akarja állítani emelkedő pályára az országot - hangoztatta. Kövér László szerint most kell véget vetni a jelenlegi kormánykoalíció ténykedésének, mert négy év múlva már késő lesz, akkor már nem lesz lehetőség mindazt újjáépíteni, amit a jelenlegi kormányzat tönkretett. A nagyobbik ellenzéki párt politikusa bírálta az MSZP-t, amely szerinte úgy gondolkodik, hogy minél több a szegény ember, annál többen manipulálhatók. Őket meg lehet félemlíteni, riogatni, alamizsnával csábítani.

"Kétmillió bizonytalan polgárt kell meggyőzni, mert az ország jelentős hányada kiigazodásra képtelen állapotban van", és bedől a kormánykoalíció propagandájának - mondta.

.