Árpád
-2 °C
9 °C

Megállapodás a kormány és a Mazsihisz között

MTI
2000.12.21. 18:23
A magyar kormány és a Mazsihisz által kötött megállapodás értelmében a kormány támogatja, hogy az oktatási intézményekben a holokauszttal kapcsolatos történelmi és egyéb tényeket objektív megvilágításban megismerhessék, és a holokauszt áldozatairól rendszeresen, méltó módon megemlékezhessenek. A zsidó hanukka-ünnep első napján a kormány nevében Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere, a Mazsihisz képviseletében pedig Tordai Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató látta el kézjegyével a dokumentumot, amelyből kiderült, hogy a kormány segítséget nyújt ahhoz is, hogy a holokauszt után felügyelet nélkül maradt zsidó emlékhelyeket az utókor számra méltó módon megőrizzék. Semjén Zsolt, a kulturális tárca egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a mostani megállapodás speciális garanciát jelent a zsidó közösség számára. A szerződés ugyanis nagyobb erejű, mint egy törvény, emellett kormánytól független, örök érvényű és csak az aláírók együttes akaratával módosítható. Szerinte a mostani dokumentum tartalmi szempontból egyfajta konkordátumnak tekinthető, amely a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék 1997-es szerződésének mintájára készült A Mazsihisz elnöke elmondta, ilyen horderejű keretszerződést utoljára 1849-ben írtak alá. Véleménye szerint a mostani dokumentum a magyarországi zsidóság politikai, társadalmi és gazdasági stabilitását biztosítja.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.