Árpád
-1 °C
9 °C

LB: a kis borítékok nem veszélyeztették a választás tisztaságát

MTI
2006.04.18. 18:51

A Legfelsőbb Bíróság (LB) szerint az országgyűlési választások első fordulójában alkalmazott borítékok mérete nem befolyásolta a választás tisztaságát. Az LB ezzel a keddi, az MTI-hez eljuttatott végzésével helyben hagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) április 13-i határozatát, amelyben a testület érdemi vizsgálat nélkül elutasította az ilyen irányú kifogásokat.

Több magánszemély azért fordult az OVB-hez, mivel véleményük szerint sérült a választás tisztaságának alapelve azzal, hogy a választók nem tudták betenni a szavazáskor használt kis méretű borítékba a szavazólapokat, s így az urnabontást követően nem lehetett megállapítani, történt-e láncszavazás.

Az OVB álláspontja szerint a boríték mérete és az úgynevezett láncszavazás elvi lehetősége között semmilyen összefüggés nincs, illetve nem bizonyított a vélelmezett alapelvsértés, így a kifogás nem alapos. A kérelmezők felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz, amely azonban egyetértett az OVB jogi álláspontjával.

Az LB szerint a felülvizsgálati kérelem nem alapos, a kérelmezők nem terjesztettek elő bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a borítékok - általuk nem megfelelőnek tartott - mérete milyen módon veszélyeztette, illetve befolyásolta a választás tisztaságát.