Judit
3 °C
6 °C

Megismernék egykori besúgóik nevét a romák

MTI
2006.05.18. 16:19

A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) azt szeretné, hogy hozzák nyilvánosságra az egykori roma ügynökök neveit - közölte Zsigó Jenő, az FCÖ elnöke csütörtökön az MTI-vel. "Szeretnénk elérni, hogy a cigány közélet foglalkozzon a kérdéssel. Nem szeretnénk (...), hogyha ellenállás nélkül mindenki azt gondolhatná: maguk a romák szétverik a szervezeteiket, hogy mindez magától következett be" - mondta Zsigó Jenő, akit az MTI a Magyar Nemzet csütörtöki cikke nyomán keresett meg.

Zsigó Jenő a lapnak azt nyilatkozta: "a nyolcvanas években sok ismert cigány személyiség volt fizetett rendőrségi besúgó, illetve működött ügynökként, gátolva azok törekvéseit, akik az etnikum fölemelkedése, jogai mellett kötelezték el magukat. Pontosan tudjuk, hogy milyen módszereket alkalmaztak a cigány szervezetek együttműködésének a megakadályozására, ellehetetlenítésére - mondta el az MTI-nek az FCÖ vezetője, aki szerint a mai helyzet még a rendszerváltás előtt készült forgatókönyvek eredménye. Mint megjegyezte, a forgatókönyveket az MSZMP Központi Bizottságának készült tanulmányokban írták le.

A magyarországi cigányságot - 1987 körül - a nemzeti egység veszélyeztetőjeként tüntették fel és megfogalmazták, hogyan kell zsarolható, féken tartható bábuk kezébe tenni a romák képviseletének jogát - mondta Zsigó Jenő. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint is jó lenne egy ilyen lista nyilvánosságra hozatala. Mint az MTI-nek elmondta: a romák körében még annyira sem sikerült lebontani a kádári struktúrákat, mint a nagypolitikában.