Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Közigazgatási és államigazgatási törvénymódosítással nyit a parlament

MTI
2006.05.24. 15:43

Az új kormány a június 12-i, első kormányülés után nyújtja be az első törvénycsomagot, amely érinti a költségvetést, a közigazgatást és az államigazgatást - mondta Gyurcsány Ferenc megbízott és kijelölt kormányfő szerdán, a gazdasági élet szereplőivel folytatott konzultáció előtt Budapesten. A miniszterelnök elmondta, hogy június 9-én megalakul a kormány, a következő napra összehívják az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülését. Ezt követően hétfőn, június 12-én tartja első ülését a kormány, és ezután benyújtják az első törvénycsomagot.

Gyurcsány Ferenc közölte: az ország legfontosabb feladata ma az, hogy könnyebbé tegye az állam által jelentett súlyokat, amelyek a gazdaságra nehezednek. Hozzátette: megértették, hogy több levegőt kell hagyni az üzleti élet szereplőinek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.