Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Áttették Varga Tamás csempészügyét a PKKB-ra

MTI
2006.05.26. 14:15

Hatásköri és illetékességi okokból a Pesti Központi Kerületi Bíróságra tette át a Pest Megyei Bíróság Varga Tamás csempészet vádjával indult ügyét az első, pénteki tárgyaláson. Ebben az ügyben korábban, a vádlott távollétében, jogerősen két és fél évet szabott ki a megyei bíróság, miután azonban Varga Tamást, aki 1999-ben elhagyta az országot, tavaly nyáron Hollandiából hazahozták a magyar hatóságok, perújítást kellett elrendelni és újra elölről le kell folytatni a büntetőpert.

A vád szerint több mint tíz éve nagy értékű autókat csempészett az országba Varga Tamás, a vádpontok többségében azonban az uniós csatlakozás miatt nem folytatódik az eljárás, mert az EU-n belül ez nem bűncselekmény. Néhány autó azonban unión kívüli országból származott, ezek vonatkozásába folytatódik az eljárás. A Pest Megyei Bíróság első, pénteki tárgyalásán az ügyész indítványára hatásköri és illetékességi okokból a Pesti Központi Kerületi Bíróságra tette át az ügyet. A döntés ellen sem az ügyész, sem a védő nem tiltakozott, így az jogerős.

Ez az ügy egyébként hatásköri és illetékességi okokból már többször is megjárta a Budakörnyéki, illetve a Pest Megyei Bíróságot anélkül, hogy az érdemi tárgyalást megkezdték volna. Az előzetes letartóztatásban lévő Varga Tamás és 23 társa ellen milliárdos áfacsalás vádjával folyik egy büntetőper a Fővárosi Bíróságon.

Van egy harmadik, Dunaferr-részvényekkel kapcsolatos, sikkasztás vádjával indult ügy is Varga Tamás ellen. Abban az eljárásban korábban, a vádlott távollétében, a Fejér Megyei Bíróság felmentő ítéletet hozott, ezt azonban felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte. Az ügyet Nógrád megyében kezdik el tárgyalni június elején.