Judit
-2 °C
8 °C

Az MSZP szerint egyre többen bíznak a kormányban

2006.06.29. 18:07

A foglalkoztatottsági aktivitás növekedés azt jelenti, hogy egyre többen bíznak a kormányzati intézkedések pozitív hatásában - állapította meg csütörtökön Simon Gábor, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint 42 ezerrel többen dolgoznak idén, mint tavaly ilyenkor. Egyre többen regisztráltatják magukat álláskeresőként, egyre többen akarnak dolgozni, és egyre többen bíznak a kormányzati intézkedések pozitív hatásaiban és a sikeres elhelyezkedésben, olvasható a kormánypárti politikus közleményében.

A KSH kedden azt közölte: az idén március-május között a foglalkoztatottak száma 3 millió 928 ezer, a munkanélkülieké 309 ezer, a munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt. Az idén március-májusban 42 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. Simon Gábor közölte: a kormányzat egyik alapvető célkitűzése a fekete foglalkoztatással szembeni fellépés, az ennek érdekében tett lépések eredményeként stagnál a munkanélküliség, és bővül a hazai foglalkoztatotti létszám.