Judit
3 °C
6 °C

Kuncze: a kormánypártok felelősek az elmúlt négy évért

MTI
2006.07.04. 09:19

"A kormánypártok valóban felelősek az elmúlt négy évért és annak következményeiért, most pedig nekik kell ezeket a következményeket elhárítaniuk azzal együtt is, hogy ennek szemmel láthatóan népszerűségvesztés az eredménye" - jelentette ki az SZDSZ elnöke az MTV reggeli műsorában.

Mint mondta, az elmúlt négy és az azt megelőző két évben meghozott döntések olyan kényszerpályára állították a költségvetést, amely bizonyos intézkedések nélkül szétfeszíti az ország lehetőségeit. Ugyanakkor a műsorvezető kérdésére elismerte, hogy ezeket az intézkedéseket már korábban meg lehetett volna tenni.

Példaként említette, hogy a 25 százalékos áfakulcs januári 20 százalékra csökkentését szerinte el kellett volna halasztani, és ezt a véleményt ma már a miniszterelnök is osztja. A középső áfakulcs múlt héten bejelentett 15-ről 20 százalékra emelésével kapcsolatban elmondta, szerinte egyáltalán nem biztos, hogy az élelmiszerárakban mindenhol lehet érvényesíteni az 5 százalékos emelést, mivel az élelmiszerpiacon nagy a verseny.