Miklós
-7 °C
2 °C

Magyar áldozata is volt az uránlövedéknek?

Magyar Hírlap
2001.01.05. 08:03
Szabó János honvédelmi miniszter azt mondta: nem tud leukémiás esetről. Kiderült viszont, hogy a 39 éves Körmendi István, Okucaniban mentősként szolgáló főtörzsőrmester 1999. szeptember 8-án fehérvérűségben halt meg. Körmendi özvegye már egy éve kártérítést követel a Honvédelmi Minisztériumtól, amely azonban nem ismeri el, hogy a férje Boszniában betegedett meg. Mint elmondta, 1999 novemberében fogadta őt a honvédelmi miniszter, aki azonban nem hallgatta végig kártérítési igényét, hanem - részvétnyilvánítása után - azt közölte, hogy az özvegy és három lánya még két évig lakhat a szolnoki lakásban. Ezenkívül a Honvédelmi Minisztérium semmilyen kártérítést nem fizetett. Szabó tegnap közölte, hogy egyelőre nem lát okot - szemben több európai országgal -, hogy megvizsgálja a Balkánon dolgozó katonáit.