Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Háborúellenes tüntetés a libanoni nagykövetség előtt

MTI
2006.07.27. 22:17

Körülbelül százan vettek részt a budapesti libanoni nagykövetség előtt csütörtökön este rendezett szimpátia-tüntetésen; a demonstrálók a Libanonban és a Gázai övezetben zajló háború ellen tüntettek és követelték, hogy Izrael fejezze be a két szomszédja ellen indított inváziót.

"Mi, a magyarországi arab közösség tagjai és egyben Magyarország megbecsült állampolgárai újra elítéljük az igazságtalan, embertelen támadást a libanoni és a palesztinai honfitársaink ellen. A nemzetközi közösségtől követeljük a komoly nyomásgyakorlást az izraeli kormányra" - hangsúlyozta Daoud Durgham, a Magyarországi Arab Közösség Egyesület alelnöke a demonstráción. Hozzátette: követelik, hogy az izraeli csapatok vonuljanak ki a megszállt területekről, a zsidó állam bocsássa szabadon az arab foglyokat és hajtsa végre a nemzetközi határozatokat.

A csütörtöki tüntetésen felszólalt többek között Libanon és Palesztina magyarországi nagykövete, valamint a Székely Péter, a Baloldali Front - Kommunista Ifjúsági Szövetség elnöke. A demonstráción részt vett Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke és az ATTAC Magyarország képviselői is.