Vilma
-7 °C
4 °C

Bush már hivatalosan is elnök

BBC
2001.01.07. 14:12
Az amerikai kongresszus ülésén megtartották azt a hivatalos szavazatszámlálási ceremóniát, amelynek eredményeként ünnepélyesen kihirdették: az elektorok minimális szavazattöbbségének elnyerésével George Bush republikánus elnökjelölt győzött a november 7-i elnökválasztáson. Gore legkitartóbb hívei sorra álltak volna elő kifogásaikkal a floridai eredményhirdetés ellen. E kifogásokat alelnökként maga Gore volt kénytelen visszautasítani, mégpedig formai okokra hivatkozva. Az előterjesztett kifogásokat ugyanis egyetlen szenátor sem írta alá, ezért megtagadta azok végighallgatását. George Bush texasi tanyáján birtokán értesült arról, hogy immár teljesen hivatalosan is megválasztott elnöknek számít. Rövid nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a megválasztást megtiszteltetésnek tekinti, és hogy "mindenki elnöke" akar lenni, nem csak azoké, akik rá szavaztak.