Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Sólyom szónokol az október 22-ei díszünnepségen

MTI
2006.08.17. 14:06

A köztársasági elnök mond beszédet október 22-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából - mondta Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke szerdán az MTI-nek. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a miniszterelnök október 23-án a parlamenti megemlékezésen szólal fel.

A köztársasági elnök és a miniszterelnök szerdán az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójáról egyeztetett. A kormányfő azzal a javaslattal élt a megbeszélésen, hogy október 22-én az Operaházban a köztársasági elnök mondjon ünnepi beszédet.

"Gyurcsány Ferenc szerint ugyanis a megemlékezések akkor szolgálhatják igazán a nemzeti összetartozás erősítését, ha a központi ünnepségeken keresztül is az ország minél több polgára érezheti magáénak a forradalom emlékét" - áll az MTI-hez szerdán este eljuttatott közleményben, melyben olvasható az is: a kormányfő és a köztársasági elnök közötti rendszeres egyeztetések sorába illeszkedő megbeszélésen az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának megünnepléséről, a hivatalos állami ünnepségsorozat előkészítéséről esett szó.

Tavaly és tavalyelőtt az operaházi díszelőadás szónoka Gyurcsány Ferenc volt. Danks Emese kormányszóvivő az MTI érdeklődésére elmondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök október 23-án a parlamenti megemlékező ülésen mond beszédet.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!