Nyomozás a borsodi kisgazda elnök cége ellen

Népszabadság
2001.01.08. 08:41
Gazdasági bűncselekmény gyanúja miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat Dobos Ferenc, a Független Kisgazdapárt megyei elnökének egyik cége, az Északtej Rt. Ügyében. Arról a Népszava számolt be korábban, hogy a borsodi ügyészség három hónapja rendelt el a nyomozást, amiatt, hogy a kisgazda vállalkozó vitatható gazdasági manőverekkel jutott az Északtej Rt. tulajdonjogához. A vizsgálat összefüggésben lehet azzal, hogy lapinformációk szerint az Északtej Rt. fedezet nélkül több mint 200 millió forint hitelt adott kölcsön Dobos magáncégének, a Northmilk Kft.-nek. A társaságnak sem vagyona, sem bevétele nem volt, ezért tudni lehetett, hogy a pénzt sem tudja visszafizetni. A kölcsönt egyébként a privatizációs hitel törlesztésére, az Északtej Rt. részvényeinek megszerzésére fordították. A Northmilk korábban ugyanis több mint 30 százalékos kamatra 400 millió forint hitelt vett föl a Postabanktól. A hitel kezese a privatizálandó rt., az Északtej volt. Dobos, aki Torgyán bizalmi emberének számít, így jutott hozzá a 600 milliós vagyonnal rendelkező társaság részvényeinek 52 százalékához.