Emőke
8 °C
19 °C

Vitanap lehet a kampányfinisben

MTI
2006.09.07. 18:37

A kormányoldal és a Fidesz is parlamenti vitanapot kezdeményezett szeptember 19-re; az ellenzéki párt a Gyurcsány-kormány 100 napjáról, a kormányoldal pedig az Új Magyarország Fejlesztési Tervről vitázna. Répássy Róbert a Fidesz frakcióigazgatója csütörtökön az MTI-nek elmondta: "A Gyurcsány-kormány 100 napja: az első és a második Gyurcsány-csomag" címmel kezdeményezték a vitanapot a szeptember 18-án kezdődő őszi ülésszak második ülésnapjára.

Szintén erre a napra kezdeményezett vitanapot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Új Magyarország Fejlesztési Tervről - ezt már korábban bejelentette Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos. Répássy Róbert szerint nem kizárt, hogy két külön napon, vagy egy napon egymás után tartsák a minimum 4 órás vitanapokat, az viszont a különböző témák miatt nehezen képzelhető el, hogy összevonják a kettőt. Mint mondta, a házbizottság jövő heti ülésén döntenek majd ügyben.

A házszabály szerint a politikai vitákat az Országgyűlés az indítvány benyújtásától számított tizennégy napon túl és huszonnyolc napon belül tartja meg. Ezt azt jelenti, hogy a Fidesz által kezdeményezett vitanapot szeptember 29-ig, a kormányoldalét pedig október 2-ig kell megtartani. Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az ügyben péntekre ígért tájékoztatást.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Egzotikus körutazások!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.