Tüntetők fogadták Gyurcsány Ferencet Nagykőrösön

MTI
2006.09.09. 19:50
A helyi Fidesz szervezésében több száz tüntető fogadta szombaton délután Gyurcsány Ferencet Nagykőrösön; a miniszterelnök egy helyi iskola kollégiumának átadására érkezett a városba. A feldühödött, kiabáló emberek "Aki hazudik, az lop is", "Hazug Feri", "Hazaáruló" táblákkal fejezték ki nemtetszésüket a miniszterelnök politikájával szemben és kórusban kiabálták: "Gyurcsány mondjon le!".

A miniszterelnök az iskolaépület udvarán tartott beszédében azt mondta: "nem füttyel és kiabálással, hanem értelmes, szép szóval lehet elintézni dolgokat". Név szerint bírálta Czira Szabolcsot, a város fideszes polgármesterét, hogy tüntetni hívja az embereket, különösen egy iskola elé. Ez nem politikai kérdés, hanem emberség kérdése - tette hozzá.

A Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola, Szakiskola és Kollégium kollégiumi szárnyát 400 millió forintból újították fel, ennek az összegnek a döntő többségét állami forrásból, illetve a megyei önkormányzat hozzájárulásával biztosították. A rendezvény alatt rendőri intézkedésre nem került sor, ám több helyi önkormányzati képviselő szóváltásba keveredett a kapunál álló biztonsági emberekkel, kifogásolva, hogy nem engedik be őket saját városuk tanintézményébe.