Vidéken is tüntetni fognak a tandíj ellen

MTI
2006.09.12. 10:32

Az ország több nagyvárosában, így Szegeden, Pécsen és Debrecenben is tiltakozó tüntetéseket szerveznek a hallgatók a tandíj ellen a fővárosban jövő csütörtökön tartandó Kossuth téri demonstráció mellett, közölték a HÖOK tisztségviselői keddi budapesti sajtótájékoztatón, amelyen a tüntetésre készült szórólapokat is bemutatták.

Szegeden már szerdán demonstrálnak a hallgatók, a tüntetésen azt szorgalmazzák majd a diákok, hogy valódi reformok induljanak el a felsőoktatásban, ne tandíjat vezessenek be, közölte Schöberl Márton elnökségi tag. Fehér Gergely, a Pécsi Tudományegyetem regionális szövetség elnöke elmondta, Pécsen szeptember 18-án tartanak demonstrációt, amelyre legalább 600-900 hallgatót várnak. Körösparti Péter, a Debreceni Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának képviseletében közölte, Debrecenben szeptember 21-én délelőtt demonstrálnak a hallgatók.

A tüntetéseken a hallgatók mellett pártoktól független szónokok is felszólalnak majd a tandíj ellen. Nagy Zoltán, a HÖOK alelnöke elmondta, hogy a szeptember 21-i fővárosi tüntetéshez több civil szervezet is csatlakozott, így a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a LIGA, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete és még három szülői szervezet, valamint az Ifjú Humanisták a Békés Jövőért. A fővárosi demonstrációra legalább tízezer hallgatók várnak az ország minden pontjáról.