Két jobboldali polgármesterjelölt is indul Csongrádon

MTI
2006.09.14. 14:28

Két jobboldali polgármesterjelölt indul Csongrádon; a Fidesz az Összefogás Csongrádért Egyesület (ÖCSE) jelöltjét, a város korábbi rendőrkapitányát támogatja, mellette a Jobb Csongrádért Egyesület (JCSE) jelöltje is indul a polgármesteri posztért.

Ormos Gábor, a Fidesz városi szervezetének korábbi elnöke az MTI-nek elmondta: miután a Fidesz polgári szövetséggé alakult át, a városban a teljes hatalmat az újonnan felvett tagok és a Vincze László vezette kisgazda polgári egyesület vette át. Ezt követően a "régi" fideszesek nem vettek részt egyetlen taggyűlésen sem, kivéve azokat, akik önkormányzati mandátumhoz jutottak.

A szervezeten belül komoly nézeteltérések alakultak ki a jelenlegi polgármester-jelölt, Kurucz Ferenc miatt. A párt taggyűlése négyszer szavazta le nagy többséggel a jelöltet; az utolsó gyűlésen elhangzott, hogy aki nem ért egyet a jelölttel, az vagy kilép vagy kizárják - ismertette. A történtek miatt többen a távozásukat fontolgatják a Fidesz csongrádi szervezetéből.

Papp Gabriella, a Fidesz jelenlegi városi elnöke közölte: elsősorban a szervezet tagjai közül kívántak polgármester-jelöltet állítani, de a felkértek erre nem vállalkoztak; ezt követően megnézték, hogy ki az a jelölt, akinek a támogatását a Fidesz fel tudja vállalni.