Mária
-7 °C
3 °C

Gyurcsány nem fog megalkudni

MTI
2006.09.29. 19:11

Jobb országot ígért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki az MSZP pécsi szervezetének pénteki kampányzáró rendezvényén leszögezte, hogy nem fog megalkudni és megtántorodni.

"Fogunk csinálni egy jobb országot. Lesz benne küzdelem, lesznek nehéz pillanatok, sőt azt is gyanítom, hogy akik pár hónapja lelkesen támogattak, vagy akár még ma is, a hátuk közepére nem fognak kívánni. De azt remélem, még ha így is lesz, majd még pár hónappal később azt mondják: mégiscsak ennek a Gyurcsánynak volt igaza, mert meg kellett csinálni" - fogalmazott a kormányfő az MSZP pécsi szervezetének kampányzáró rendezvényén az Apáczai Csere János Nevelési Központ színháztermében, mintegy négyszáz fős hallgatóság előtt.

Az elmúlt hetek kormányellenes megmozdulásaira és a megszorító intézkedéseire utalva Gyurcsány Ferenc leszögezte, hogy nem fog megalkudni és nem fog megtántorodni. Úgy vélte, a kompromisszum helyett sokszor a küzdelmet kell választani, és tudni kell, mikor melyiknek van itt az ideje.

Nem jó az, ha valaki csak küzd és nem jó, ha valaki csak kompromisszumokat köt. Hol az egyik, hol a másik jó. Azt gondolom, az elmúlt években sok jó kompromisszumot kötöttünk, de most nem kétséges: ezekben a hetekben és hónapokban, az előttünk álló legalább másfél évben sok lesz a küzdelem is - fogalmazott.