Ambrus
-7 °C
3 °C

Demszky ötödször kéri a szavazók bizalmát

Index
2006.09.29. 19:41

Vasárnap ünnepelni fogunk, hogy megvédtük a demokráciát és az alkotmányosságot a pusztítás és a rombolás erőitől, kezdte beszédét Demszky Gábor főpolgármester az SZDSZ budapesti kampányzáró rendezvényén a Liberálisok Házában. Ezzel egy időben a párt szinte mindegyik megyeszékhelyen rendezvénnyel zárta önkormányzati kampányát. A liberálisok és a szocialisták közös főpolgármester-jelöltje szerint az önkormányzati választások tétje, hogy át tudja-e venni a szélsőjobbal kiegészült jobboldal a főváros vezetését. Orbán Viktor ravaszul kitervelt utcai puccsot hajtott végre, hogy ezzel manipulálja az embereket, de az SZDSZ nem fogadja el, hogy az embereknek félnie kelljen, mondta Demszky.

Kuncze Gábor pártelnök szerint nem az volt a kiindulópont, hogy a miniszterelnök "elkurjantotta magát", mert az olaj már fel volt locsolva, az egész egy mindenáron hatalomra kerülni akaró ember műve. Minden gyerek tudja, hogy vasárnap önkormányzati választások lesznek, de vannak felnőttek, akik számára ez meglepetés, utalt Kuncze Orbán Viktor kijelentésére, egyben cáfolta is, hogy népszavazás lenne október 1-én. "Most bejelenthetem, hogy az SZDSZ megnyerte az önkormányzati választásokat" - mondta a pártelnök ironikusan, amivel arra hívta fel a figyelmet, hogy "az önkormányzati választásokat mindig mindenki megnyeri". Szerinte a Fidesz elnöke már valami hasonló magyarázathoz készíti elő a terepet.