Mária
-6 °C
-2 °C

Fideszes kivonulás Komáromban

MTI
2006.10.18. 20:27

A komáromi képviselőtestület szerdai üléséről a Fidesz kivonult, mert a polgármester nem a nekik tetsző fideszes képviselőt jelölte alpolgármesternek; a határozatképtelenné vált ülést két hét múlva folytatják - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.

"Az alpolgármester személyéről szóló döntésnél négy fideszes képviselőt is megneveztem, akikkel szívesen dolgoznék, de egyikük sem vállalta. Azt javasoltam, hogy erről folytassuk tovább a tárgyalást és kezdjünk hozzá a bizottságok megalakításához. Ekkor vonultak ki a Fidesz képviselői" - mondta Zatykó János. A komáromi képviselőtestületben kilenc szocialista és kilenc fideszes képviselő van, ez utóbbiak kivonulásával az ülés határozatképtelenné vált.

A Fidesz Gordán Ildikót szerette volna alpolgármesternek, róla a polgármester azt mondta: "nyolc éve dolgozom vele egy testületben, megosztó politikát folytat, ami nem kedvez a város fejlődésének, ezért a hölgy nem bírja a bizalmamat." A Fidesz komáromi frakcióvezetője, Molnár Attila az MTI érdeklődésére elmondta, a polgármester néhány nappal ezelőtt nem emelt kifogást jelöltjük ellen és csak az ülésen jelentette be, hogy másokat terjeszt elő alpolgármesternek.

A Fidesz egy órán keresztül kérlelte a polgármestert, hogy bocsássa szavazásra Gordán Ildikó személyét, mert információik szerint őt az MSZP-frakcióból is többen megszavazták volna. Miután erre nem került sor, a Fidesz frakciója kivonult az ülésről. A frakcióvezető elmondta, addig nem tárgyalnak a polgármesterrel, míg álláspontján nem módosít.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!