Újra augusztus 20-ról a parlamentben

MTI
2006.10.31. 21:37

Az augusztus 20-án a budapesti tűzijáték idején történtekkel kapcsolatban 16 kérdésre vár választ a Fidesz az általa kezdeményezett vizsgálóbizottság munkájának eredményeképpen, közölte Lázár János, a Fidesz képviselője. Lázár János - aki Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjével közösen kezdeményezi a vizsgálóbizottság létrehozását - a testület felállításával kapcsolatos országgyűlési határozati javaslat általános vitájában közölte: az öt halálos áldozattal és a mintegy ötszáz sérüléssel járó tragédiát nem lehet csak az időjárás számlájára írni.

Lázár János úgy vélekedett, ki kell vizsgálni, mennyiben felelős a történtekért a kormány, mint az állami ünnepség szervezője, megtett-e mindent a kabinet a tragédia elkerülése, mérséklése érdekében. Felszólalásában Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese közölte: az MSZP mindig is támogatta a vizsgálóbizottságok felállítását. Ugyanakkor úgy vélte, ebben az esetben a fideszes képviselők "nagyon jól felépített demagógiával már azonnal a felelősséget is megállapították".