Ambrus
-7 °C
3 °C

Eredménytelen tévés tárgyalások Prágában

MTI
2001.01.16. 14:35
Semmiféle konkrét eredményt nem hoztak az első tárgyalások, hétfő éjjel a közszolgálati Cseh Televízió vezetése és a fellázadt szerkesztőket képviselő szakszervezetek között, amelyen részt vett több miniszter is. A fellázadt televíziósok továbbra is azt követelik, hogy távozzon az intézményből Jana Bobosíková, a hírszerkesztőség igazgatója, valamint Jindrich Beznoska, pénzügyi igazgató, akiket még Jirí Hodac, volt vezérigazgató nevezett ki. Ezenkívül a térgyaló felek üdvözölték a párbeszéd megkezdését. A Cseh Televízió hétfőn késő este levetített egy oknyomozó riportot, amelyből kiderült, hogy a parlament által már feloszlatott tévétanács néhány tagja Hodác kinevezése előtt többször egyeztetett egyes polgári demokrata és szociáldemokrata politikusokkal, illetve a későbbi új vezetőkkel. Az érintettek többsége előbb tagadta a maroktelefonon keresztül folytatott beszélgetéseket, de a terhelő bizonyítékok láttán végül is elismerte azokat. Mindnyájan azonban azt állítják, hogy azok magánbeszélgetések voltak. A patthelyzet továbbra is áll a prágai köztévé körül, mert a törvényhozás által elfogadott törvény szerint továbbra is az alsóház kezében maradna döntés a televíziós tanács tagjairól, amit azonban a szenátus elvet, és várhatóan nem szavazza meg a jogszabályt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!