Hágában kell kihallgatni Milosevicset

MTI
2001.01.16. 15:00
Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnöknek Hágában kell a Nemzetközi Törvényszék előtt felelnie háborús bűneiért - mondta Carla del Ponte, a törvényszék főügyésze a belga Le Soirnak adott interjúban. Kedden ugyanígy nyilatkozott a főügyész szóvivője. A főügyész jövő kedden Belgrádba látogat, hogy találkozzék Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnökkel, és közölje vele, mit vár tőle a törvényszék. Del Ponte szerint Kostunica elnöknek megvan a módja, hogy együttműködjön Hágával, ennek érdekében hajlandó átadni az iratokat, sőt még a titkos vádpontokat is. ,,Itt nincs helye alkudozásnak. Milosevicset át kell szállítani Hágába, és perének ott kell megkezdődnie" - szögezte le Del Ponte, kizárva ezzel azt törekvést, hogy Milosevics ellen ugyan a hágai törvényszék, de Jugoszlávia területén folytasson eljárást. A jugoszláv elnök pártjának egyik vezetője azonban kijelentette, Szlobodan Milosevicset nem adják, sőt előrevetítette, Kostunica nem fogadja majd a Belgrádba látogató del Pontét annak alacsony rangja miatt.