Felmentették Keller volt főtanácsadóját

MTI
2006.12.04. 16:08
Bűncselekmény hiányában felmentették hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés vádja alól Keller László volt közpénzügyi államtitkár egykori politikai főtanácsadóját a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett első fokú, nem jogerős ítéletében.

A Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal vádirata szerint 2004 tavaszán Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkára és beosztottja, Szőke Péter Szabolcs, a büntetőeljárás egyetlen vádlottja jogosulatlanul kérte be a Somogyi Földművelésügyi Hivatal a megye üzemi vadászterületeinek vadászati naplóiról és trófeabírálati összesítőiről készült másolatokat 2000 január 1-ig visszamenőleg.

Keller László akkor vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett az Országgyűlés mentelmi bizottságánál az akkori legfőbb ügyész ellen, mert úgy vélte, hogy Polt Péter vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel vadásztrófeáit. Az adatgyűjtés 2004 májusában leállt, miután azt kifogásolta az adatvédelmi biztos, illetve azzal kapcsolatban politikai viták is kibontakoztak. Keller László egy korábbi tárgyaláson elmondta: "vadászati visszásságra" utaló adatok nem érkeztek hozzá.

Az ügyészség a Fővárosi Bíróság ítélete ellen bűnösség megállapításáért fellebbezett, így Keller László volt politikai főtanácsadójának büntetőpere az ítélőtáblán folytatódik másodfokon.