Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Németh semmilyen tisztséget sem vállal az MSZP-ben

Index
2001.01.23. 16:06
"Németh Miklós semmilyen szervezett formában nem vállal tisztséget az MSZP munkájában, de továbbra is egyetért a párt céljaival és politikai állásfoglalásával" - jelentette ki Kovács László pártelnök, az MSZP tavaly novemberben megválasztott országos elnökségének első ülését követő sajtótájékoztatón. Az elnök hozzátette: ,,Ez nem jelenti azt, hogy Németh hátat fordít a politikai életnek, hiszen több példa is van arra, hogy olyan politikus került országos listára a választásokon, aki korábban nem töltött be funkciót a pártban." A szocialisták országos elnöksége keddi ülésén ezen kívül döntött a párt választási programjának tervezetéről is, illetve elkészítette a kormányprogram menetrendjét és megalakította választási felkészülésben kulcsszerepet játszó szakmapolitikai kabineteket. A tervezet szerint a kabinetek július 30-ig állítják majd össze a párt választási és kormányprogramját, melyet a következő kongresszuson fogadnak majd el a szocialista küldöttek.