Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Orbán számít a kisgazda reformerekre

MR
2001.01.24. 10:06
Nyilatkozataik alapján továbbra is a kormányprogram támogatóiként számol a kisgazdapártból kizárt, illetve kilépett képviselőkkel Orbán Viktor. A kormányfő a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában kifejtette, hogy szükségesnek tartja bevonni a a volt kisgazda-frakciótagokat a kormány előterjesztések egyeztetésébe törvényjavaslatok egyeztetésébe. A miniszterelnök ismét hangsúlyozta álláspontját, miszerint az FKGP belső ügyei semmilyen hatással nincsenek a kormánykoalíció támogatottságára, azt szigorúan a párt belső ügyének tekinti. A kormányfő Kövér László pártelnök tájékoztatását közvetítve idő előttinek mondta a kisgazdák és a Fidesz közötti választási megállapodás megkötését. Stockholmi tárgyalásairól elmondta, Magyarország futólépéssé kívánja változtatni menetelését az Európai Unióba.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!