Flaisz is pereli Pallagot

MTI
2001.01.26. 13:43
A bíróság illetékességének, illetve az alperesi oldal képviseleti jogának tisztázása végett a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) elnapolta a Flaisz Ferenc és Pallag László és Pancza István közötti személyiségi jogi pert. A keceli vállalkozó egymillió forint nem vagyoni kártérítést és nyilvános bocsánatkérést követel a két kisgazda képviselőtől nagy nyilvánosság előtt elhangzott olajos vádak miatt. Flaisz keresetében többek között azt sérelmezi, hogy az RTL Klub egyik tavaly júliusi műsorában olyan részleteket közöltek Pallag László, az azóta már megszűnt olajbizottság elnöke, illetve Pancza István feljelentéséből, melyekből lényegében az derül ki, hogy a vállalkozó a Békés megyei olajmaffia vezetője. A bíróság illetékességét azért kell megvizsgálni, mert mind az al-, mind a felperes vidéki lakosok, míg Pallag László jogi képviselőjének a képviseleti jogát igazoló iratokat kell 8 napon belül benyújtania, ellenkező esetben nem járhat el tovább az ügyben.