A pásztói kórház megmentéséért tüntettek

MTI
2007.03.04. 17:37

Pásztón mintegy ezer ember tüntetett a városi kórház megmaradásáért vasárnap. A Fidesz, a Fidelitas, a Magyarok Világszövetsége városi szervezete és a Polgári Összefogás Pásztóért egyesület által szervezett demonstráción Boczek Tibor kórházigazgató, Sisák Imre (Fidesz-MDF) polgármester, és Becsó Zsolt (Fidesz), a Nógrád megyei közgyűlés elnöke mondott beszédet.

Mint elhangzott: a jövőre 100 éves kórház most 125 aktív ággyal működik, de az elképzelések szerint ebből mindössze 20 maradna. Ez azt jelenti, hogy évente 250-300 millió forinttal kevesebből kellene gazdálkodnia, a betegellátás mellett számos dolgozó munkahelye veszélybe kerül. Sisák Imre polgármester kiemelte: az utóbbi években 2,5 milliárdos rekonstrukciót hajtottak végre a kórházon, "amely 300 ember munkahelye, és több, mint 30 ezer ember gyógyuláshoz való joga". Úgy fogalmazott: mindent megteszünk annak érdekében, hogy idejöjjön Molnár Lajos miniszter úr, hogy tudjunk vele ténylegesen kommunikálni.