Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Arafat találkozna Barakkal

2001.01.31. 11:01
Kapcsolódó cikkek (1)
Jasszer Arafat palesztin elnök hajlandó lenne találkozni Ehud Barak izraeli kormányfővel Egyiptomban - jelentette be a palesztin tájékoztatási miniszter. Barak úgy nyilatkozott, hogy minden javaslatot megvizsgál egy csúcstalálkozó összehozására, ugyanakkor nem kötelezte el magát. Korábban azt mondta a miniszterelnök, hogy a tabai tárgyalásokat követően csak pár hónap kérdése a béke megkötése - jelentette az MTI. Közben az izraeli választási harcban Barak élesen bírálta testhosszal vezető jobboldali ellenfelét, Ariel Saront az 1982-es libanoni háborúban és a palesztin területeken lévő zsidó telepek létesítésében játszott szerepéért. Az osztrák Die Presse értesülése szerint azonban Arafat már felkészült arra, hogy a szinte biztos győztes Saronnal folytassa a tárgyalásokat, és a választások másnapján akár már találkozhatnak is. A Die Presse szerint a szétforgácsolt pártrendszer miatt kizárt, hogy Saron sokáig hatalmon maradjon. Közben a volt amerikai közel-keleti megbízott, Dennis Ross kijelentette: Arafatot terheli a felelősség a béketárgyalások kudarcáért - számolt be a Reuters.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!