Az MDF vizsgáltatná a Centrum parkoló kft ügyeit

MTI
2007.05.03. 17:27

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az MDF a Centrum parkoló Kft. ügyében, jelentette be Dávid Ibolya, a párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Az ellenzéki párt a Figyelő című hetilapban megjelent írás alapján indítana vizsgálatot a parkolótársaság ügyeinek vizsgálatára.

A Figyelő 2007 április végén közölt írása szerint "a Centrum tulajdonosi hátterében úgy tűnik több politikus is áll. Kupper Andrásnak (Fidesz) azonos nevű nagybátyja 75 százalék fölötti tulajdont szerzett a Centrum Parkoló Kft.-ben, de Somlyódy Csaba szocialista politikus is szerepelt a tulajdonosok között".

Az MDF azt is javasolja, hogy a munkát segítse egy, a Figyelő által kijelölt szakértő, gazdasági és jogi szakember, valamint az Emberibb Parkolásért Mozgalom képviselője.