Kóka: megmarad az egységes nemzeti kockázatközösség

  • MTI
2007. május 11., péntek 19:10

A több-biztosítós rendszer nem jelenti az egységes nemzeti kockázatközösség megszüntetését - jelentette ki Kóka János pénteken Egerben.

"Az SZDSZ által kidolgozott modell szerint minden egyes járulékfizető egy egységes nemzeti kockázatközösség-alapba fizeti be a járulékát, és ebből az alapból kapnak majd a biztosítók fejkvóta-rendszerben pénzt. Annak, hogy egy-egy biztosított után mennyi pénzt kapnak, semmi összefüggése nincs azzal, hogy mennyi járulékot fizettetnek be" - magyarázta a párt elképzelését sajtótájékoztatón az SZDSZ elnöke.

Ugyanakkor törvény tiltja majd, hogy a biztosítók válogassanak a betegek között. Nem engedjük, hogy kialakuljon Magyarországon szegény és gazdag egészségügy - fűzte hozzá a politikus.

Kóka János úgy vélekedett, hogy az államszocialista típusú biztosítási rendszer fenntarthatatlan. Ebben a helyzetben az SZDSZ által javasolt vegyes biztosítási rendszer egyaránt tartalmazza a verseny és a szolidaritás elvét, vagyis nemzeti kockázatközösségen és társadalmi szolidaritáson alapul.

Arról is szólt, hogy az ingatlanadó bevezetését csak az adóstruktúra rendszerszerű átalakítása mellett támogatja az SZDSZ. Példaként említette, hogy ma a lakás adásvételhez fűződő illeték gátolja a társadalmi mobilitást. Elképzelhetőnek tartja ezért az ingatlanadó bevezetésével egyidejűleg ennek a tehernek a csökkentését.

Shopline

  • Ház kilátással
    Fforde, Katie: Ház kilátással Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!