Orsolya
7 °C
19 °C

Fidesz-KDNP: Kell a vizsgálóbizottság az Egy-Másért ügyben

MTI
2007.06.05. 12:33

A Fidesz-KDNP frakciószövetség szerint szükséges és indokolt vizsgálóbizottság létrehozása, hogy kivizsgálják a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Egymásért Egy-Másért Alapítvány közötti kapcsolatot. Ezt Simicskó István (KDNP) és Demeter Ervin (Fidesz) mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A két ellenzéki politikus azután beszélt erről, hogy Szilvásy György kancelláriaminiszter ismertette az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságával az alapítvány és a hivatal kapcsolatáról készített jelentést.

Demeter Ervin, a bizottság fideszes tagja szerint a Nemzetbiztonsági Iroda által végzett vizsgálati jelentés "homlokegyenest ellenkezőjét tartalmazza, mint amit Szilvásy György eddig nyilatkozott". A volt titokminiszter szerint ez és az elismert befolyásolási törekvés indokolja a vizsgálóbizottság felállítását. Simicskó István hozzátette: a politikai felelősség miatt indokolt a kancelláriaminiszter távozása.