Az MDF támogatja az új ombudsmanokat

MTI
2007.06.06. 10:27
Az MDF mindkét ombudsman-jelöltet támogatja - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a Magyar Demokrata Fórum szóvivője. Az MDF képviselőcsoportja döntött arról, hogy támogatja a köztársasági elnök úr két jelöltjét, Majtényi Lászlót és Kállai Ernőt. Az MDF-nek nincsenek ellentétes információi a jelöltekkel kapcsolatban a köztársasági elnök által megnevezettekhez képest, ezért elfogadjuk a véleményét, amely szerint mindkét jelölt szakmailag felkészült és alkalmas - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz-KDNP szerint Majtényi László nem felel meg a pártatlanság követelményének, az MDF szóvivője megismételte: pártja elfogadja az államfő indoklását és véleményét. Sólyom László államfő május 23-án jelentette be döntését, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi László jogászt, volt adatvédelmi biztost, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa posztjára pedig Kállai Ernő történelem szakos tanárt, jogászt jelölte.